Mit gondolnak, miért tud egy harangegyüttes ennyire meghitt, ünnepi hangulatot kelteni?
A harangszóhoz sokunkban ünnepi emlékek kapcsolódnak. A kéziharangok hangjában pedig van valami különösen bensőséges: ahogy egy dallam megszólal, majd a hangok lassan elcsendesednek, szinte önkéntelenül is figyelni kezdünk rá. Ezt az elmélyült figyelmet szeretnénk közös élménnyé formálni. Az Igazából Karácsonyban évek óta részesei lehetünk annak, ahogyan a zene egy egész nézőteret közelebb hoz az ünnephez.
Mi jelenti a legnagyobb kihívást a harangos zeneművek megszólaltatásakor?
Az, hogy valóban együtt lélegezzünk. Egy dallam hangjai gyakran több zenész kezében vannak, mégis egyetlen természetes, összefüggő zenei gondolatként kell megszólalniuk. Ehhez a hangok megszólaltatását, hangerejét és elnémítását is össze kell hangolnunk. Nagyon pontosan kell ismernünk a saját szólamunkat, közben pedig folyamatosan figyelnünk kell egymásra. Ez a harangozás egyik legszebb része is: mindenki hallhatóan hozzátesz valamit a közöshöz.
Van olyan mű, amely személyesen is nagyon sokat jelent Önnek?
John Williams „Somewhere in My Memory” című műve különösen közel áll hozzám. Számomra benne van az otthon melege, a gyerekkori karácsonyok várakozása és az összetartozás érzése. Harangokon megszólaltatva a dallam finomsága és csillogása különösen szépen érvényesül. Hasonlóan kedves számomra a Polar Expressz „When Christmas Comes to Town” című betétdala: nagyon őszintén idézi meg azt a reményt és rácsodálkozást, amellyel gyerekként vártuk az ünnepet.
Mi az együttes leghőbb karácsonyi kívánsága?
Azt kívánjuk, hogy az ünnepi készülődésben mindenkinek jusson ideje azokra, akik fontosak számára. Nekünk pedig az a legnagyobb öröm, ha a koncertjeink ehhez adhatnak egy közös pillanatot: egy ismerős dallamot, egy mosolyt, egy kis megnyugvást. Jó lenne, ha ebből a figyelemből és közelségből az ünnepek utánra is maradna.