Az opera világa sokszor nagy érzelmekről, drámai sorsokról szól. Az ünnepek alatt könnyen maga mögött tudja hagyni ezt az intenzív világot?
Az énekesi lét számomra nem egyszerűen egy hivatás, és végképp nem olyan munka, amelyet az ember pusztán a megélhetésért végez. Magamból kiindulva azt tudom mondani, hogy egy énekes mindig énekes marad. Az a rengeteg érzelem, amelyet a színpadon kutatunk, megélünk és megpróbálunk hitelesen közvetíteni, valahol mindannyiunkban ott él. Nem tudjuk egyszerűen letenni, amikor legördül a függöny, hiszen mindez a lényünk része.
Egy előadás rengeteg felkészüléssel, izgalommal és rendkívüli összpontosítással jár. A színpadon egyszerre kell figyelnünk a zenekarra, a karmesterre, a rendezésre, a partnereinkre, a megformált karakterre, a jelmezre, a díszletre, miközben önmagunkból is a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Folyamatosan a tökéletességre törekszünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy az talán soha nem érhető el igazán.
Aztán az előadás után beülök az autómba, és hazafelé még velem utazik mindaz, amit aznap átéltem. Számot vetek a sikereimmel, a hibáimmal, újra és újra végiggondolok bizonyos pillanatokat. De amikor hazaérek, vár rám a gyönyörű családom. Azok az emberek, akik feltétel nélkül szeretnek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, minden erényemmel és hibámmal együtt.
A gyermekeim jelentik számomra a legnagyobb örömöt és büszkeséget az életben. Ezt semmilyen szakmai sikerhez nem lehet hasonlítani. Ugyanakkor az éneklés is elválaszthatatlan része annak, aki vagyok, és ezt nem is szeretném, de nem is tudnám kitörölni magamból. A kettő nem zárja ki egymást, inkább más-más módon teszi teljessé az életemet.
A karácsony a legkedvesebb ünnepem. Számomra ilyenkor, és tulajdonképpen az év minden más napján is, az a legfontosabb, hogy a gyermekeim a lehető legtöbb szeretetet, örömöt és biztonságot éljék meg. Szeretném továbbadni nekik a családi hagyományainkat, mindazt a szépséget és meghittséget, amit számomra az ünnep jelent. Arra törekszem, hogy ne csupán a karácsonyunk, hanem a mindennapjaink is szeretetben teljenek, és hogy egyszer majd ők is ugyanezt a szeretetet és otthonosságot vigyék tovább a saját életükbe.
Van olyan családi karácsonyi hagyomány, amelyhez akkor is ragaszkodik, ha az ünnepek sűrű, fellépésekkel teli időszakot jelentenek?
Számomra a karácsony az év legszebb és legkedvesebb ünnepe. Amióta gyermekeink vannak, még fontosabbnak érzem, hogy megteremtsük számukra azt a csodát, amelynek emlékét majd felnőttként is magukkal viszik. A közös készülődést, az otthon meghittségét, az illatokat, az ízeket, a karácsonyfa körüli izgatott várakozást és mindenekelőtt az együtt töltött idő örömét.
Gyermekeinket katolikus hitben neveljük, ezért számomra különösen fontos, hogy megértsék: a karácsony igazi csodája nem az ajándékok nagyságában vagy mennyiségében rejlik. Azért ünneplünk, mert hisszük, hogy Jézus Krisztus megszületett, és az Ő születésének örömét éljük át újra minden esztendőben. Szeretném, ha gyermekeink nemcsak a karácsony külsőségeit szeretnék meg, hanem idővel annak mélyebb, lelki tartalmát is megértenék.
Úgy érzem, édesanyaként az egyik legszebb és legfontosabb feladatom, hogy megismertessem velük a hit ajándékát. Hogy olyan lelki útravalót adhassak nekik, amely egész életükön át elkísérheti őket, kapaszkodót, reményt és erőt adva az örömteli és a nehezebb pillanatokban egyaránt.
A mi hivatásunkban az ünnepek gyakran fellépésekkel telnek, ezért különösen vigyázunk az együtt töltött időre. Számomra a legfontosabb hagyomány az, hogy a karácsonyt valóban együtt, szeretetben, egymásra és az ünnep valódi üzenetére figyelve éljük meg. Hiszen végső soron ezt szeretném továbbadni a gyermekeimnek: a hitet, a szeretetet és az összetartozás megtartó erejét.
Ha karácsonykor egy estére bárkivel duettet énekelhetne, kit választana és miért?
Talán meglepő választ adok, de én a férjemet, Kutrik Bencét választanám. Bár ő zeneszerző, és nem énekes, a zene a kapcsolatunknak is meghatározó része, és különleges ajándék számomra, hogy időnként a színpadon is találkozhatunk.
Előfordult már, hogy Bence kísért zongorán, és ezek mindig nagyon különleges, meghitt pillanatok voltak számunkra. Több dalt is írt már, amelyek közül az egyiket néhány évvel ezelőtt az Igazából karácsony című koncerten együtt is előadtuk.
Most pedig különösen izgalmas időszakot élünk meg, hiszen éppen a napokban készült el Bence Stabat Mater című műve, amelyet december 3-án mutatunk be a Budafoki Dohnányi Zenekarral, a Cantemus Kórussal, Hollerung Gábor vezényletével, az én szóló közreműködésemmel. Számomra óriási öröm és megtiszteltetés, hogy a férjem zenéjét szólaltathatom meg, és részese lehetek annak, ahogyan a gondolatai és az érzései zenévé formálódnak.
Azt hiszem, számomra nincs is szebb közös muzsikálás annál, mint amikor két ember nemcsak az életben, hanem a zenében is ennyire közel kerülhet egymáshoz. Így ha karácsonykor bárkivel megoszthatnám a színpadot, boldogan választanám újra őt.